Balla Judit, 8. osztályos, Balkány
Berzlánovich Adél Anna, 3. osztályos, Zsira
Bólyai Lilla, 2. osztályos, Budapest
Busa Réka, 7. osztályos, Szolnok
Czéh Lilla, 8. osztályos, Kunszentmiklós
Erdős Marcell, 2. osztályos, Zalaszentgrót
Fejes Ágnes, 3. osztályos, Kunhegyes
Fülöp Gergely, 4. osztályos, Hajdúböszörmény
Gonda Eszter, 6. osztályos, Sándorfalva
Hajdú Viktória, 5. osztályos, Budapest
Halász Bernadett, 7. osztályos, Kecskemét
Hollósi Bogi, 3. osztályos, Dunakeszi
Kocsner Dalma, 5. osztályos, Debrecen
Molnár Márkó, 5. osztályos, Monor
Nagy Luca, 7. osztályos, Kiskunhalas
Pál Adrienn, 6. osztályos, Miskolc
Somody Panni, 4. osztályos, Esztergom
Sudár Zsófia, 2. osztályos, Győrújfalu
Szoták László, 3. osztályos, Jéke
Tősmagi Klaudia, 5. osztályos, Kiskunhalas

Figyeljétek a következő fordulókat is, mert még játszani fogunk! Üdv: Jonatán

L. Frescura – M. Tomatis
A világ a te szemeddel – részlet

A nõ mögött jön a Télapó. Rámosolygok. Õ közeledik.
– Mi a helyzet, picúr?
Az orrhang taszít. Hátat fordítok neki.
– Rosszul teszed, ha nem öleled meg a Télapót. Tán nem tudod, hogy
szerencsét hoz?
Szerencse. Hozz nekem szerencsét! A holdkő is szerencsét hoz, úgy változtatja
a színét, mint némely ember szeme. Nekem is van egy, de otthon
hagytam.
Megfordulok, és kinyújtom az egyik kezem, már csak azért is, mert
éppen most néztem meg az órám: 15.57 van, és három perc alatt rengeteget
ver az ember szíve, na meg egy kicsit azért is, mert tényleg szükségem van
szerencsére.
Érzem, amint magához szorít, álszakálla az arcomat szurkálja, aprókat és
szinte fújtatva lélegzik. Megértem. Túl késõn. Nem ereszt el. Ordítani nem
tudok. Constanza, micsoda õrült vagy! A karja a rekeszizmomat szorítja.
Aztán elájulok. A keze a fenekemen, de végül levegõhöz jutok. Kinyitom a
szemem, a Télapó a földön fekszik. Szakáll és piros sapka nélkül.
Varangyos béka. Varangyos béka. Hánynom kell. Hátat fordítok, megkeresem
a virágállványt, és hányok. A savanyú és undorító gyomorsavon kívül
semmi sem jön ki. Valaki megállt mellettem. Védekezésre készen állok fel,
de sírva fakadok inkább. Aggódó mogyorószemek néznek rám.
– Hogy vagy? Hogy vagy?
Istenem, istenem, istenem, istenem.
Egy rendőr felemeli a szakáll nélküli Télapót, és ellökdösi.
– Láttam mindent az ablakból. Francba, kiáltani se tudtam, ezeket az
átkozott ablakokat nem lehet kinyitni.
Érzem, hogy visznek. A padra. Megfagytam. Jól van. Nagyon jól.
Megfagytam. Így maradunk örökké, amíg a nyár meg nem érkezik. Ezen az
átkozott állomáson. Így maradunk, számoljuk az órán a perceket, és nem
lankad el a figyelmünk, így semmi rossz nem történhet velünk.
– Bán… bántott?
Végre ránézek. Daru. Pisztáciafagyi. Gyönyörű.
– Igen, vagyis nem, nem nagyon. Most már jobb.
A hangom taszító, fojtott, élettelen.
– Gyere, egy tea… igyunk egy teát!
Le szeretném mosni magamról a télapószagot. Lebénulok, és ő megérti.
Ki tudja, hogyan. Meg se szólaltam. De érti.
– Hazakísérlek. Nézd csak, havazni fog. A rendõrrel majd én beszélek.
Lehet, hogy feljelentést akarnak. De majd holnap.
Megfogja a kezem. Jéghideg. Az elektromosság megcsípi a bőröm.
Ahogy az állomásról kiérünk, szállingózni kezdenek a hópelyhek. Csak az
autók fényszórójával látszanak. Az ég teljesen sötét. Fekete. A fények
kialudtak. Ahogy megyek, nyugodtnak érzem magam. Ha itt vagy mellettem,
nyugodtnak érzem magam, szeretném neki mondani. De nem. Nem
beszélek. Ő sem. Megszorítja a kezem, és érzem az ujjperceit, tökéletesek.
Tökéletes ujjpercek, villámok és nyilak. Bolond. Én bolond. Hagyom, hogy
vezessen. Hagyom, hogy eláztasson a hó. Hogy hatalmába kerítsen valami
édes fájdalom, amely a gyomrom mélyéről száll fel. Hagyom magam.
Undorító elsõ randevú. Mégis.

Olvasd el figyelmesen a feladatokat és jelöld be a megoldást! Ha több helyes válasz van, akkor mindet (többszörös választás). Ezután kattints az ablak alján látható Eredmény ikonra, és a program kiértékeli a válaszaidat.

Jó játékot! Vigyázz, kicsit csalafinták vagyunk néha.

Csukás István
Nyár a szigeten – részlet

Vidáman folytak a vacsora elõkészületei, Szinyák a tyúkot kopasztotta, csak
úgy röpködött körülötte a toll, ráragadt, úgy nézett ki, mint egy hatalmas madár.
A vidámság csak fokozódott, mikor megérkeztek Cseppcsányiék. Cseppcsányi
fején hatalmas posztókalap volt, lecsúszott a füléig.
– Ezt honnan vetted? – kérdezte Tuka.

– Ott lógott egy ágon! – felelte Cseppcsányi a kalap alól. – Biztosan valami
vándor akasztotta oda. A gátõr különben nem volt otthon, de egy jó kis kút áll
az udvarán!
– Sül már a tyúk? – érdeklõdött Bádogos.
– Türelem! – mondta Szinyák. – A jó munkához idõ kell!
– Jé! – rikkantott Cseppcsányi a kalap alól. – Két tyúkunk is van!
Szinyák dühösen vakarta magáról a tollat.
– Ez a hála? Inkább segítenétek! Kapd el, én megfürdök!
Feldobta a megkopasztott tyúkot, Bádogos elkapta.
A tûz lobogott az alkonyatban, a tyúk sült, ínycsiklandozó illatok terjengtek,
hat izgatott orr szimatolta.
– Azannyát! – sóhajtotta Bádogos. – Ez ám az illat!
Tuka a nyársat forgatta óvatosan, hogy a tyúk egyenletesen süljön.
– Add ide egy kicsit, hadd forgassam! – könyörgött Szinyák. – Végül is én
szereztem a tyúkot!
Tuka bólintott, és odaadta a nyársat Szinyáknak.
– Csak óvatosan!
– Bízd ide! – hencegett Szinyák. – Egy tyúkkal még elbánok!
Nagy gyönyörûséggel forgatta, finoman sercegett a pirosló bõr.
Hogy történhetett, hogy nem, biztosan azért nem vették észre, mert mindnyájan
a tyúkot bámulták, a nyárs alsó vége lángot kapott, s a gally pillanat alatt elhamvadt.
A tyúk belepottyant a parázsba, és sisteregve égett.
Szinyák annyira meglepõdött, hogy zavarában tovább forgatta a nyárs kezében
maradt végét.
Tuka eszmélt fel elõször.
– Kapd ki az egészet! – kiáltott Szinyákra, majd segített neki, és közösen kiszedték
a tyúkot a parázsból.
A tyúk koromfekete volt, mint a sötét éjfél.
– Megégett – mondta végre.
– Egy tyúkot se lehet rád bízni! – dühöngött Bádogos. – Már elõkészítettem
a gyomornedveimet, és most tessék!
– Nem tehetek róla – mentegetõzött Szinyák.
– Talán ha lekaparnánk egy kicsit… – szólalt meg Tuka, s elõvette a tõrét.
A kapargatás kétségtelenül használt a tyúknak, éjfeketébõl dióbarnára változott
a színe.
Reménykedve nézték.
Tuka igazságosan hatfelé darabolta és szétosztotta. Mohón nekiláttak. Palánk
Géza finnyáskodott még egy kicsit, de mikor látta, hogy a többiek milyen
jóízûen falják, beleharapott.
A tyúknak még így, dióbarnán is nagyon jó íze volt!
– Azannyát! – szuszogott Bádogos. – Ilyen jót még nem ettem!
A többiek csatlakoztak hozzá, tele szájjal bizonygatták, hogy ilyen jót még
nem ettek, úgyhogy lassan Szinyák is megnyugodott.
Kulacsból vizet ittak rá, s fél könyékre dõlve szopogatták a csontokat.
Egyszerre csak megállt fölöttük valaki. Akkor vették csak észre, mikor
Cseppcsányi fejére mutatva megszólalt:
– Enyém kulup!
Hunyorogva felnéztek, egy nagyon kék szemű, hatalmas bajuszú ember állt
fölöttük. Lábánál kuksolt a csupa szőr pulija.
– Mondani nektek jó estét! Enyém kulup! – mutatott újra Cseppcsányi fejére.
Cseppcsányi végre megértette, odaadta a kalapot.
– Én lenni gátõr! Enyém nevem Pólika Pál – mondta az idegen mosolygós
szemmel, és a fejére csapta a kalapot.
– Jó estét kívánunk – ébredt fel Tuka. – És elnézést kérünk a kalapért. Nem
tudtuk, hogy a bácsié.
Majd jó ösztönnel a kutya felé nyújtotta a csontot. A puli vágyakozó szemmel
nézett a csontra, majd felpillogott a különös beszédű gátőrre.
– Jól van, Első Ferenc Józef! Meg lehet enni!
A puli bekapta a csontot, s jóízûen ropogtatta.

Olvasd el figyelmesen a feladatokat és jelöld be a megoldást! Ha több helyes válasz van, akkor mindet (többszörös választás). Ezután kattints az ablak alján látható Eredmény ikonra, és a program kiértékeli a válaszaidat.

Jó játékot! Vigyázz, kicsit csalafinták vagyunk néha.

Rick Riordan
A csontlabirintus – A 39 kulcs sorozat – részlet

Amy megvilágította a régi táblát, amit koponyák vettek körül.
– 1785! Biztos ezek voltak az elsõ csontok, amiket lehoztak ide!
A szemben lévõ fal elég rossz állapotban volt. A csontok barnák voltak,
és porladoztak, néhány szanaszét hevert a földön. A fönt lévõ koponyák
összemorzsolódtak, de amelyikek a mintát adták ki a falban, elég sértetlennek
látszottak. Négyzethálóban voltak elrendezve – nem túl izgalmas.
– Nézzetek körül! – mondta Amy. – Itt kell lennie.
Dan bedugta a kezét a csontfal néhány üregébe. Nellie a rakás tetejét
vizsgálta meg. Amy bevilágított az elemlámpával az üres szemgödrökbe, de
nem látott semmit. […]
Dan a fejét vakarta. Aztán megvakarta az egyik koponyát is.
– Miért vannak megszámozva?
Amynek semmi kedve nem volt az öccse játékaihoz.
– Milyen számokról beszélsz?
– Itt a homlokán. – Dan megtapogatta az egyik koponyát. – Ez a fickó
volt a hármas. Valami focicsapat volt, vagy ilyesmi?
Amy közelebb hajolt. Dannek igaza volt. A szám elég halványan ugyan,
de bele volt karcolva a koponya homlokrészébe, mintha egy késsel
csinálták volna. Egy római III-as volt.
Amy megvizsgálta az alatta lévõ koponyát. XIX. Egy négyzetháló
koponyákból, amiken számok vannak.
– Nézzük meg mindet. Gyorsan!
Nem tartott sokáig. Tizenhat koponyát helyeztek a csonthegybe, egy
négyszer négyes négyzetbe. Hármon nem volt szám, de a többin igen. […]
Amynek borsódzott a háta.
– Koordináták a hálón. Egy négyzethálón. Egy bűvös négyzet!
– Mi? – kérdezett rá Dan. – Milyen négyzet?
– Dan, meg tudod jegyezni ezeket a számokat és a helyüket?
– Már megvan.
– Ki kell jutnunk innen, és kell egy térkép. Ez a kulcs… hát a kulcs az
igazi kulcshoz, akármit is rejtegetett Franklin.
– Várj egy pillanatot! – mondta Nellie. – Franklin számokat karcolt a
koponyákra. De miért?
– Ez egy bűvös négyzet – mondta Amy. – Franklin számokkal szokott játszani,
amikor unatkozott. Például amikor a philadelphiai parlamentben ült,
és nem volt kedve az unalmas beszédeket hallgatni, akkor bűvös négyzeteket
gyártott saját magának. Aztán kitöltötte a hiányzó számokat. Az összegeknek
egyezniük kellett vízszintesen és függőlegesen.
Nellie a homlokát ráncolta.
– Azt akarod mondani, hogy Benjamin Franklin találta ki a sudokut?
– Legalábbis játszott ilyesmivel. És ezek…
– Koordináták – összegezte Dan. – A hiányzó számok mutatják a következő
kulcs helyét.
Tapsolás hallatszott a helyiségben.
– Bravó!
Amy megfordult. A bejáratnál Ian és Natalie Kabra álltak.
– Mondtam neked, hogy képesek rá – mondta Ian a testvérének.
– Igen, azt hiszem – adta meg magát Natalie. […] Talán mégsem olyan
nagy baj, hogy Irinának nem sikerült eltenni õket láb alól.

Olvasd el figyelmesen a feladatokat és jelöld be a megoldást! Ha több helyes válasz van, akkor mindet (többszörös választás). Ezután kattints az ablak alján látható Eredmény ikonra, és a program kiértékeli a válaszaidat.

Jó játékot! Vigyázz, kicsit csalafinták vagyunk néha.

Rick Riordan
A csontlabirintus – A 39 kulcs sorozat – részlet

Amy megvilágította a régi táblát, amit koponyák vettek körül.
– 1785! Biztos ezek voltak az elsõ csontok, amiket lehoztak ide!
A szemben lévõ fal elég rossz állapotban volt. A csontok barnák voltak,
és porladoztak, néhány szanaszét hevert a földön. A fönt lévõ koponyák
összemorzsolódtak, de amelyikek a mintát adták ki a falban, elég sértetlennek
látszottak. Négyzethálóban voltak elrendezve – nem túl izgalmas.
– Nézzetek körül! – mondta Amy. – Itt kell lennie.
Dan bedugta a kezét a csontfal néhány üregébe. Nellie a rakás tetejét
vizsgálta meg. Amy bevilágított az elemlámpával az üres szemgödrökbe, de
nem látott semmit. […]
Dan a fejét vakarta. Aztán megvakarta az egyik koponyát is.
– Miért vannak megszámozva?
Amynek semmi kedve nem volt az öccse játékaihoz.
– Milyen számokról beszélsz?
– Itt a homlokán. – Dan megtapogatta az egyik koponyát. – Ez a fickó
volt a hármas. Valami focicsapat volt, vagy ilyesmi?
Amy közelebb hajolt. Dannek igaza volt. A szám elég halványan ugyan,
de bele volt karcolva a koponya homlokrészébe, mintha egy késsel
csinálták volna. Egy római III-as volt.
Amy megvizsgálta az alatta lévõ koponyát. XIX. Egy négyzetháló
koponyákból, amiken számok vannak.
– Nézzük meg mindet. Gyorsan!
Nem tartott sokáig. Tizenhat koponyát helyeztek a csonthegybe, egy
négyszer négyes négyzetbe. Hármon nem volt szám, de a többin igen. […]
Amynek borsódzott a háta.
– Koordináták a hálón. Egy négyzethálón. Egy bűvös négyzet!
– Mi? – kérdezett rá Dan. – Milyen négyzet?
– Dan, meg tudod jegyezni ezeket a számokat és a helyüket?
– Már megvan.
– Ki kell jutnunk innen, és kell egy térkép. Ez a kulcs… hát a kulcs az
igazi kulcshoz, akármit is rejtegetett Franklin.
– Várj egy pillanatot! – mondta Nellie. – Franklin számokat karcolt a
koponyákra. De miért?
– Ez egy bűvös négyzet – mondta Amy. – Franklin számokkal szokott játszani,
amikor unatkozott. Például amikor a philadelphiai parlamentben ült,
és nem volt kedve az unalmas beszédeket hallgatni, akkor bűvös négyzeteket
gyártott saját magának. Aztán kitöltötte a hiányzó számokat. Az összegeknek
egyezniük kellett vízszintesen és függőlegesen.
Nellie a homlokát ráncolta.
– Azt akarod mondani, hogy Benjamin Franklin találta ki a sudokut?
– Legalábbis játszott ilyesmivel. És ezek…
– Koordináták – összegezte Dan. – A hiányzó számok mutatják a következő
kulcs helyét.
Tapsolás hallatszott a helyiségben.
– Bravó!
Amy megfordult. A bejáratnál Ian és Natalie Kabra álltak.
– Mondtam neked, hogy képesek rá – mondta Ian a testvérének.
– Igen, azt hiszem – adta meg magát Natalie. […] Talán mégsem olyan
nagy baj, hogy Irinának nem sikerült eltenni õket láb alól.

Olvasd el figyelmesen a feladatokat és jelöld be a megoldást! Ha több helyes válasz van, akkor mindet (többszörös választás). Ezután kattints az ablak alján látható Eredmény ikonra, és a program kiértékeli a válaszaidat.

Jó játékot! Vigyázz, kicsit csalafinták vagyunk néha.

Csukás István
A Nagy Ho-ho-ho-horgász nyáron – részlet

A Nagy Horgász elővette a csavarhúzót,
csavargatott a csavarokon, gombokon. Majd újra felhúzta a motoros
mûhalat, diadalmas képet vágva.
– Tökéletes! Irányzék jó! Sebesség maximális! Most kapd el a
kopoltyúsokat! Hohohohó!
S beleengedte a vízbe a motoros mûhalat. A motoros műhal berregve
beindult, habot vert a vízben. Elõször leírt egy nagy kört, dühösen zakatolva
a nagy körön belülre terelte a halakat. Majd az új haditerv szerint,
illetve az új irányzékbeállítás szerint, szûkítette a köröket. A halak
fejvesztve menekültek, úszkáltak körbe-körbe. Érezték, hogy már nem
sokáig bírják, érezték, hogy lassan bezárul a csapda, és itt a vég!
Az Öreg Hal menekülés közben mérgesen morgott.
– Ez nem sportszerû! Így kifulladunk! Hogyan kéne megszabadulni
ettõl a berregéstõl? Ettõl a gépiesített horgászutánzattól?
Töprengett, törte a fejét, s villámgyorsan eszébe jutott valami.
– Hopp, megvan! Ez a megoldás! Irányt kell változtatni, s magunk
után csalni! És ott kifuttatni a partra. Hisz ennek se esze, se szeme!
Intett a halaknak, hogy kövessék. […] A halak irányt változtattak, a
másik irányba úsztak, a motoros mûhal gépiesen követte őket. A túlsó
parthoz értek, az Öreg Hal gyorsan lehajlított egypár nádszálat, leszorította
a végüket. […] A halak gyorsan kétfelé váltak, a motoros hal a nyíláson
ráfutott a nádszál-csúszdára, s hatalmas lendülettel kifutott a partra. […]
A motoros mûhal berregve futott a mezőn, követte a betáplált irányzékot,
vagyis tett egy nagy kört a füvön. Körbefutotta a békésen legelészõ
birkákat, s terelgette őket a víz felé. A birkák bégetve, egymást tiporva
rohantak a víz felé, rettenetesen megijedtek a berregő pulikutyától.
A juhász mélyen aludt a bokor alatt, a hűvösben, mellette horkolt a
kutyája. Nem vették észre, hogy megszökött a nyáj.
Mikor a birkák nagy csobbanással beleugráltak a vízbe, a motoros és
immár szárazföldi műhal újabb körbe kezdett a mezőn. Bekerítette a bokor
alatt szunyókáló juhászt és a kutyát, egyre szűkítve a kört, a folyó felé
terelte őket. Elöl futott a kutya, dühösen csaholva, utána futott a juhász,
még dühösebben ordibálva: – Lopják a birkákat! Tolvaj! Tolvaj! Utána!
S ők is beleugráltak a birkák után a vízbe.
A motoros szárazföldi műhal újabb körbe kezdett, új áldozatok után
nézve.
Először egy nyulat kerített be berregve, s körözve terelgette a
folyóhoz. A nyúl rémülten visítozott: – Nem tudok úszni! Jaj, anyucikám!
– s visítozva kapaszkodott a nádszálakba.
A motoros szárazföldi mûhal megint tett egy kört, s bekerítette az arra
sétáló postást, s a folyóhoz terelte. A postás a táskáját magához ölelve
menekült, s behunyt szemmel beugrott a vízbe. – Leáznak a bélyegek! –
siránkozott, s a feje fölé tartotta a táskát.
A Nagy Horgász a túlsó partról ámulva nézte a tolongást. Nem értett
egy kukkot sem az egészből.
Az Öreg Hal odaúszott, s szemrehányóan mondta a Nagy Horgásznak:
– Ezt te csináltad! Az egész kalamajkát. Nyakunkra hoztad az egész
környéket! Felverik a vizet. Mi ez? Uszoda? Nyilvános strandfürdő?
A Nagy Horgász először báván nézett, azután megértette, hogy miről
van szó, hogy mi okozta ezt a kalamajkát.
– Az a félresikerült motoros bizgentyű volt! Sose bízz a technikában!
– morogta erősen megmarkolva a merítõhálót, s belegyalogolt a vízbe.
Elszántan ment a túlsó part felé, közben tessékelte kifelé a folyóból az
idegeneket.
– Kifelé, kifelé! Mindenki menjen ki, akinek nincs horgászengedélye
vagy kopoltyúja! Ez nem strandfürdő! Tilos a vizet felkavarni!

Olvasd el figyelmesen a feladatokat és jelöld be a megoldást! Ha több helyes válasz van, akkor mindet (többszörös választás). Ezután kattints az ablak alján látható Eredmény ikonra, és a program kiértékeli a válaszaidat.

Jó játékot! Vigyázz, kicsit csalafinták vagyunk néha.

Csukás István
A Nagy Ho-ho-ho-horgász nyáron – részlet

A Nagy Horgász elővette a csavarhúzót,
csavargatott a csavarokon, gombokon. Majd újra felhúzta a motoros
mûhalat, diadalmas képet vágva.
– Tökéletes! Irányzék jó! Sebesség maximális! Most kapd el a
kopoltyúsokat! Hohohohó!
S beleengedte a vízbe a motoros mûhalat. A motoros műhal berregve
beindult, habot vert a vízben. Elõször leírt egy nagy kört, dühösen zakatolva
a nagy körön belülre terelte a halakat. Majd az új haditerv szerint,
illetve az új irányzékbeállítás szerint, szûkítette a köröket. A halak
fejvesztve menekültek, úszkáltak körbe-körbe. Érezték, hogy már nem
sokáig bírják, érezték, hogy lassan bezárul a csapda, és itt a vég!
Az Öreg Hal menekülés közben mérgesen morgott.
– Ez nem sportszerû! Így kifulladunk! Hogyan kéne megszabadulni
ettõl a berregéstõl? Ettõl a gépiesített horgászutánzattól?
Töprengett, törte a fejét, s villámgyorsan eszébe jutott valami.
– Hopp, megvan! Ez a megoldás! Irányt kell változtatni, s magunk
után csalni! És ott kifuttatni a partra. Hisz ennek se esze, se szeme!
Intett a halaknak, hogy kövessék. […] A halak irányt változtattak, a
másik irányba úsztak, a motoros mûhal gépiesen követte őket. A túlsó
parthoz értek, az Öreg Hal gyorsan lehajlított egypár nádszálat, leszorította
a végüket. […] A halak gyorsan kétfelé váltak, a motoros hal a nyíláson
ráfutott a nádszál-csúszdára, s hatalmas lendülettel kifutott a partra. […]
A motoros mûhal berregve futott a mezőn, követte a betáplált irányzékot,
vagyis tett egy nagy kört a füvön. Körbefutotta a békésen legelészõ
birkákat, s terelgette őket a víz felé. A birkák bégetve, egymást tiporva
rohantak a víz felé, rettenetesen megijedtek a berregő pulikutyától.
A juhász mélyen aludt a bokor alatt, a hűvösben, mellette horkolt a
kutyája. Nem vették észre, hogy megszökött a nyáj.
Mikor a birkák nagy csobbanással beleugráltak a vízbe, a motoros és
immár szárazföldi műhal újabb körbe kezdett a mezőn. Bekerítette a bokor
alatt szunyókáló juhászt és a kutyát, egyre szűkítve a kört, a folyó felé
terelte őket. Elöl futott a kutya, dühösen csaholva, utána futott a juhász,
még dühösebben ordibálva: – Lopják a birkákat! Tolvaj! Tolvaj! Utána!
S ők is beleugráltak a birkák után a vízbe.
A motoros szárazföldi műhal újabb körbe kezdett, új áldozatok után
nézve.
Először egy nyulat kerített be berregve, s körözve terelgette a
folyóhoz. A nyúl rémülten visítozott: – Nem tudok úszni! Jaj, anyucikám!
– s visítozva kapaszkodott a nádszálakba.
A motoros szárazföldi mûhal megint tett egy kört, s bekerítette az arra
sétáló postást, s a folyóhoz terelte. A postás a táskáját magához ölelve
menekült, s behunyt szemmel beugrott a vízbe. – Leáznak a bélyegek! –
siránkozott, s a feje fölé tartotta a táskát.
A Nagy Horgász a túlsó partról ámulva nézte a tolongást. Nem értett
egy kukkot sem az egészbõl.
Az Öreg Hal odaúszott, s szemrehányóan mondta a Nagy Horgásznak:
– Ezt te csináltad! Az egész kalamajkát. Nyakunkra hoztad az egész
környéket! Felverik a vizet. Mi ez? Uszoda? Nyilvános strandfürdő?
A Nagy Horgász először báván nézett, azután megértette, hogy miről
van szó, hogy mi okozta ezt a kalamajkát.
– Az a félresikerült motoros bizgentyű volt! Sose bízz a technikában!
– morogta erősen megmarkolva a merítõhálót, s belegyalogolt a vízbe.
Elszántan ment a túlsó part felé, közben tessékelte kifelé a folyóból az
idegeneket.
– Kifelé, kifelé! Mindenki menjen ki, akinek nincs horgászengedélye
vagy kopoltyúja! Ez nem strandfürdő! Tilos a vizet felkavarni!

Olvasd el figyelmesen a feladatokat és jelöld be a megoldást! Ha több helyes válasz van, akkor mindet (többszörös választás). Ezután kattints az ablak alján látható Eredmény ikonra, és a program kiértékeli a válaszaidat.

Jó játékot! Vigyázz, kicsit csalafinták vagyunk néha.

Bosnyák Viktória
Mantyusok – Bátorság, Tomi! – részlet

Teltek a napok, Dzseki pedig egyre
jobban elkeseredett. Szökésrõl szó sem lehetett. De átváltozni sem
tudott, mert ahhoz meg kellett volna szólalnia.
Már egy hete a néninél lakott, amikor egy nap szerencséje volt. A
sétából hazaérve a néni rosszul akasztotta fel a fogasra a pórázt.
Leesett a földre, de nem vette észre. Dzseki rögtön tudta, mit kell tennie.
Sietve felkapta, és bebújt vele az ágy alá. Ott aztán óvatosan
rágni kezdte. Amikor úgy érezte, hogy a bõr egy helyen már elég
gyenge, szépen visszavitte az elõszobába.
– Mit mûvelsz, te kis rosszcsont? – kérdezte a néni, amikor meglátta.
Elvette tõle a pórázt, és felakasztotta a helyére. – Így ni! Meg ne
lássam még egyszer!
Dzseki elégedetten várta a következõ sétát. Amikor a parkba
értek, rántott egy nagyot a pórázon. De az nem szakadt el.
Ajjaj! Nem rágtam el eléggé! – gondolta.
Megint rántott egy erõset.
– Hát te mit csinálsz? – csodálkozott a néni. – Macskát láttál?
Dzseki ekkor összeszedte minden erejét, és olyan hatalmasat rántott
a pórázon, hogy azt hitte, mindjárt megfullad. Rögtön érezte,
hogy szabad. Futásnak eredt. Úgy szaladt, mint a nyúl.
– Gyere vissza! – kiabált utána a néni, de hiába. Dzseki csak
rohant, amíg a lába bírta. Akkor elbújt egy bokor alatt, s lefeküdt.
Addigra már sötét este lett.
Tomi biztosan örülni fog, ha újra meglát – gondolta Dzseki, és elaludt.
Dzsekinek pompás volt a szaglása. Tomi illatát pedig jól megjegyezte.
Mégsem volt könnyû visszatalálnia az iskolához. Túlságosan
messzire elmenekült. De nem adta fel. Addig kóborolt a környéken,
amíg meg nem érezte a kisfiú szagát. Vidáman követte a nyomot, de
nem az iskolához ért. Egy emeletes házhoz vitte az orra. Tomiék háza
volt az. Ott aztán leült a kapu elé, és várt.
Sokáig kellett várnia, és már nagyon szomjas volt.
Egyszer csak Tomi és az anyukája lépett ki a kapun.
Oda nézz anyu! – akart kiáltani örömében a gyerek, de hang most
sem jött ki a torkán.
Dzseki boldogan szaladt oda hozzá. Tomi leguggolt, és megsimogatta
a hátát.

Olvasd el figyelmesen a feladatokat és jelöld be a megoldást! Ha több helyes válasz van, akkor mindet (többszörös választás). Ezután kattints az ablak alján látható Eredmény ikonra, és a program kiértékeli a válaszaidat.

Jó játékot! Vigyázz, kicsit csalafinták vagyunk néha.